Továbbra is akadnak jó portékák a szabad ügynök piacon. A Hurrikánok pedig magával ragadtak egy értékesebb darabot. Kedden egy éves megállapodást kötöttek a veterán Stephane Yell centerrel, érdeme 550 ezer zöldike.
" Stephane egy bizonyított győztes. Tapasztalatát és lelkét is odaadja a csapatért. Center pozicióból hozzájárul számos hátrányunk leküzdéséhez. " - hansúlyozta sajtónyilatkozatában Jim Rutherford GM.
A 35 éves kanadai a Bölényektől érkezett, ahol Per-Johan Axelssonnal együtt kulcsemberként számítottak rá. Érdekes, hogy legelső NHL idényében az Avalancheban, 1995/96-ban összegzett 27 pontját azóta is csak alulról surolja. Utoljára 77 alkalommal kínálták lehetőséggel, 18 pontig jutott: 11 találat és 8 assziszt. A +/- táblázaton plusz hattal végzett és a bulik 52 százalékát nyerte meg.
Eddig 921 nemzeti ligás mérkőzéssel ér fel tapasztalata. Három egyesületben kapargatta pontjait, időrendi sorrendben: a Coloradoban (hét idény), a Flamesban (öt idény) és tavaly a Bostonban szerepelt. Stephane Yell 92 találatot jegyzett karrierje során, 257 pontja nem repíti a legjobbak közé. A Colorado Avalanche játékosaként kétszer emelhette magasba a Stanley-kupát: 1996-ban és öt évvel később.